Szobafestés élvezettel! Könnyítési ötletek szobafestéshez
Megfogalmazódott a szobafestés, festés bennünk. Változtatni szeretnénk a színén, a kinézetén. Első lépésként választanunk kell egy színt, amit festés után a falunkon szívesen látnánk. A színnek türköznie kell bennünket. Lényeges szempont viszont az is, hogy van -e a családunkban gyermek, aki a falakat festés előtt, és után kidekorálhat. Ilyen esetben a legalkalmasabb választás a fehér szín. Ezt könnyebb, és olcsóbb újra festeni, és javítani.
Két fő kritériumot kell betartanunk, ha nem akarjuk, hogy szobafestés után ne a kívánt eredményt érjük el. Festés előtt fel kell mérnünk szobánk méretét. Kicsi, sötét, napfénymentes szobák esetén tágasabbá tehetjük a teret, ha világos színnel festünk. Nagy tágas szobáknál teret csökkenthetünk, ha sötét színekkel dolgozunk.
Szakemberes vagy házi szobafestés, festés
Mindkét esetben elő kell készíteni a szobafestéshez, festéshez a terepet. Szakboltban, boltban vásárolható takarófóliával elkerülhetjük, hogy a számunkra fontos tárgyakat, szőnyeget, padlót megvédjük a lecsöppenő festékcseppektől. A szoba közepére tolt bútoroktól is távol tarthatjuk a nem kívánatos foltokat. És ezzel megkönnyíthetjük az utómunkálatokat, vagyis a takarítást, hogy a szobafestést élvezzük, és ne a takarításra legyen gondunk.
Alacsonyabb belmagasságnál, és létra nélküli festőszakival ajánlatos a másik szobába egybe gyűjteni a bútorainkat. Időt kell szánni a szabadon maradt felületek, padló, parketta védelmére is. Figyelmünket ne kerüljék el a tükrök, üvegfelületek letakarása sem. A rácsöppent, és rászáradt festék maradványokat csak hosszas, és nehézkes munkával tudjuk később eltávolítani róluk. Rosszabb esetben karcokat is képezhetünk a felületükön.
Festés, szobafestés előtt gondoskodjunk a dugaljak, kapcsolók leszereléséről. Ha egyedül nem megy, kérjük szakmabeli segítséget.
Szakembert vegyünk igénybe, vagy házilag fessünk szobát?
Anyagi függvénye van ennek a döntésnek. A szobafestők, festők áraiban igen nagy különbségek lehetnek. Meghatározóak a végső díjban, hogy szaksegítséggel, vagy egyéni döntés alapján vásároljuk meg a festéket, festékszínezőt. Az árban megjelenhet a szakmunkára fordított idő is, vagyis függhet a festőiparos leterheltségétől. Döntésünk előtt kérjünk be több árajánlatot festőktől, szobafestőktől.
Lépések, amik megelőzik a szobafestést
Új falfelületeknél a dolgunk könnyű, és nem jár sok munkával, hogy akár a mi, akár a választott szobafestőnk, festőnk munkáját elősegítsük. A már lejárt tapétát, festéket viszont mindenek előtt le kell kaparni a falról. Majd a keletkezett hibákat le kell kezelni glettanyaggal. Ennek száradása után, simára kell csiszolni a falat teljesen.
Kihagyhatatlan művelet mielőtt festenénk, vagy festetnénk, hogy a falat alapozófestékkel lekezeljük. Ezzel biztosak lehetünk a foltmentességben. Ismeretes, hogy anyag és anyag között mekkora különbségek lehetnek. Vannak festékek, amiket kevesebb, és vannak olyanok, amiket több rétegben kell felhordani. Nagy belmagasságnál, falfelületnél érdemes falfestő gép, henger segítségét hívni, míg a kisebb falakon, éleken, vagy díszítésnél az ecset lehet a megfelelő célszerszám. A festékszag eltávolításnak legjobb módja, ha megfelelő időt fordítunk a szellőztetésre. Ezután már újból berendezhetjük bútorainkkal szobánkat, lakásunkat. Ha nem akarunk sokat bajlódni a válogatással, akkor válasszuk a szobafestés mintákat. De itt is figyelnünk kell saját ízlés világunkra, a későbbi kellemetlenségek elkerülése miatt. Gondosan nézzük át a festékmintákat.
Ha lakásunk festését a kevesebb színválogatással járó meszeléssel akarjuk leegyszerűsíteni, akkor a takarításnál vegyünk elő régi praktikákat. Csempéinket, tükreinket, ablakainkat, és az ajtók üvegfelületeit ecetes, vagy citromsavas lemosó vízzel, illetve szódabikarbónás vízzel is kezelhetjük.